21. századi készségek

Bőven benne vagyunk a 21. században, ideje hát, hogy tudatosítsuk, mik azok a készségek és képességek, amelyek alkalmassá tesznek minket arra, hogy sikeresen működjünk benne. Az alábbi videó talán segítségünkre lehet ebben: 

Amire tehát szükségünk van:

• kritikai gondolkodás

• médiaműveltség

• hatékony kommunikáció

• együttműködés

• információs műveltség

• kreativitás

Könnyen belátható, hogy a fenti képességek mindegyike elengedhetetlenül fontos ahhoz, hogy megfeleljünk korunk kihívásainak. Jóformán akadálytalanul zúdul ránk nap mint nap az információáradat, ami elől nincs menekvés, viszont a kritikus gondolkodás segíthet az adatözön megszűrésében. A médiaműveltség alatt értsünk egyelőre annyit, hogy képesek vagyunk kulturáltan, de legalábbis rendeltetésszerűen használni a különféle médiatartalmakat, nem veszünk el a végtelen virtuális és médiatérben. Ez elősegíti a hatékony kommunikációt, persze csak akkor, ha az üzenet átadásául választott csatorna célirányos használata mellett annak tartalma is érthető, és formailag sem akad fenn például a befogadó szűrő-védő rendszerén. Ha sikeres az interakció, megnő az együttműködés esélye is a hagyományos versengő magatartás-minták gyakorlása mellett. Sokan megkérdőjelezik az információs műveltség fontosságát, figyelmen kívül hagyva, hogy napjainkban ez nem elsősorban a régen megtanult és azóta lehet, hogy elavulttá vált információk sokaságát jelenti, sokkal inkább az új információk megszerzésének, rendszerezésének, feldolgozásának és ellenőrzésének képességét. Az egész pedig némi kreativitással párosulva már igen szép eredményeket hozhat: itt az improvizációs készségen kívül azt is értem, hogy nem riadunk vissza a szokatlantól, és merünk adott esetben máshogy közelíteni egy problémához, mint ahogy azt a körülöttünk élő emberek nagy többsége reflexszerűen tenné. 

De vajon átadhatók-e mindezek a képességek a jelenkor oktatási keretein és rendszerein belül? Véleményem szerint igen, de igazán csak akkor lehetünk eredményesek, ha sikerül együtt ösztönző, bizalmi légkört teremtenünk, melyben nemcsak a fenti készségek kifejlesztésére van lehetőség, hanem azok hiánya is súlyosabb következmények nélkül modellezhető. Elvégre legjobban mégiscsak azt sajátítjuk el, amit a saját hibánkból tanultunk, nemde? ;)

Digitális pedagógia, digitális kompetenciák

Mai témánkul egy igazi ínyenc csemegét választottam, és még az sem veheti el tőle a kedvünket, hogy a sokunk által gyű imádott didaktikakönyvről is szó lesz benne...

A megadott szempontrendszer alapján úgy véltem, hogy a tanári kompetenciaterületek közül leginkább a pedagógiai folyamat tervezése, valamint a tanulási folyamat szervezése az, amiről egyáltalán kedvem bármit is írni. Leginkább persze azért, mert minél többször, jobban és alaposabban megtervezem az óráimat, annál inkább rá kell jönnöm, hogy a legjobb órákat bizony akkor tartom, ha nem feszülök bele minden erőmmel a szervezés-tervezés idegőrlő folyamatába. Akárhogyan is igyekszem ugyanis kiszámítani mind a rendelkezésre álló időkeret beosztását, mind az "elvégzendő anyag" (mégis ki írja elő, milyen diák és tanár számára???) mennyiségét és felépítését, az élet, avagy kedves diákjaim pillanatnyi állapota (testi-lelki jól- vagy épp nem-jól-léte, aktuális érdeklődési potenciáljuk, az egyes témák iránti aznapi fogékonyságuk vagy épp ellenkezőleg, a fáradtság miatt elérhetetlen magasságba röppent ingerküszöbük), de nem utolsó sorban a fenti tényezők magamra vonatkoztatott értékei is mind-mind nagyban befolyásolják. Mégpedig olyannyira, hogy még el sem kezdődött az óra, ők már ott ólálkodnak a sarokban, várva az alkalmas pillanatot, hogy előbújhassanak, és az óra eleji bemelegítésnek szánt feladatból 90 percnyi aktív interakciót kerekítsenek, mely után valamennyien megnyaljuk mind a tíz ujjunkat, s azzal az elégedett érzéssel távozunk a teremből, hogy "lám, ma sem keltem föl hiába". Vagy ellenkezőleg: az egész társaságot könyörtelenül punnyadásba kényszerítik, de olyan mélybe, amiből a világ összes fennkölt ihletettségű óraterve, audiovizuális szemléltető anyaga és interaktív táblája sem zökkenti ki őket. Ilyenkor legszívesebben hazaküldenék mindenkit azzal az utasítással, hogy menjenek, amerre kedvük tartja, csinálják egy hétig csak azt, amit a legjobban szeretnének, egy szóval: vegyék halálosan komolyan saját belső szükségleteiket. Elvégre az igazi tudásvágy csodákra képes:

Hogyan kapcsolódik mindehhez a technológia? Számomra pillanatnyilag leginkább azzal, hogy elgondolkozunk a frontális módszerekkel igencsak rokonítható, elsősorban tanári irányítású szemléltetésre használt alkalmazási módjain. Ti belegondoltatok már, hova vezethet, ha a gyerekeket tényleg érdeklő kérdéseket teszünk fel, amire aztán tűzön-vízen keresztül keresni fogják a választ? Ha nem, érdemes kipróbálni, kezdésnek elég is lesz néhány falba épített számítógép egy tetszés szerinti nyomornegyedben. Mi pedig, miután hagyjuk őket önállóan menni az útjukon a rendelkezésükre bocsátott eszköz segítségével, a sok tervezés és szervezés közepette álljunk félre egy kicsit, és ne felejtsünk el serénykedésük közepette nagyokat hűházni, attól még lelkesebben fognak minket beavatni legújabb felfedezéseikbe. Ha pedig az utolsó bekezdésből úgy érzed, hogy nem sokat értettél, ajánlom figyelmedbe az alábbi tanulságos videót:

További jó felfedezést mindannyiunknak!